Kardos Norbert: Leginkább magammal, és a körülményekkel csatáztam


Kardos Norbertnek sajnos nem a tervek szerint sikerült a múlt hétvégi nyirádi Short Track versenyt abszolválni.

Szia Norbi! Múlt hétvégén került megrendezésre a nyirádi Motorsport Centrumban az idei év első Racing Stars futama. Hogyan érezted magad?

- Sziasztok! Sajnos azt kell mondjam, hogy talán életem legrosszabb versenyén vagyok túl…


Mi történt?

- Több problémánk is akadt. A szervezés tökéletes volt, viszont az eső miatt a pálya nagyon csúszóssá vált. Már az edzés folyamán is többször „megfordultam”. Az áttétellel probáltunk kísérletezni, de az is rosszul sűlt el. Az első futamon a rajtot nagyon elrontottam, és szinte utolsóként rajtoltam el. Innen egész szépen sikerült feljönni, de az egyik tempós kanyarban megfordultam. Mentem tovább, de a következő kanyarban elszakadt a láncom, így kiestem. Nagyon köszönöm Tóth Szilárdnak, hogy kisegített egy lánccal, és Popik Janinak, aki felrakta nekem! Közben a letépőm is elfogyott a szemüvegemről, ami most nagyon fontos volt. Körönként annyira bepiszkolódott a szemüveg, hogy nem láttam semmit, így nagyon gyakran téptem le. Régi Pistinek is köszönöm, ezzel ő segített ki.
A második futamon a 4. helyen motoroztam, de hiába raktunk fel a 6 körös versenyre 6 letépőt, kevésnek bizonyult. Szemüveg nélkül folytattam. Mivel nagyon köves a pálya, nem mertem a többiek után menni, - nehogy a szemem bánja- , így el kellett vegyem a gázt.
A sok probléma miatt (leginkább mivel a letépő is elfogyott) nem álltam fel a 3. futam rajtjához.

 

Nagy csatákat jósoltál a verseny előtti beszélgetésünk alkalmával. Voltak? Kikkel?

- Kategóriák együtt rajtoltak és az Open kategória versenyzői nagyon komoly tempót diktáltak! A Prestige kategóriával együtt mentek végig, nagyon izgalmas volt! Sajnos ezekből most kimaradtam. Én leginkább magammal, és a körülményekkel csatáztam.

 

Milyen helyezéssel sikerült zárni a napot?

- Mivel az összes futamot elszúrtam, így sajnos utolsó lettem. Ilyen is van, nem csüggedünk, teszünk róla, hogy többet ilyen ne forduljon elő!

 

Tudod már, hogy a következő verseny hol lesz?

- Következő versenyem május 27-én Béren lesz, a soron következő Country Quad bajnoki futam. Ide a Suzukival megyek. A váltója kész lett azóta, szóval fel vagyunk készülve!

 

Köszönöm szépen a beszámolót, és biztos vagyok benne, hogy a következő versenyed sikeresebb lesz!
- Én is köszönöm! Valamint köszönöm édesapámnak, páromnak a támogatást és a segítséget, valamint versenytársaimnak, akik segítettek a problémák megoldásában!

 

Reklámpartnereink:

Fémtiszta Kft., Pet-Pack Kft., Lajosházi Csaba E.V., Copy n More Kft., Király Szerszám Kft., Fun Carter Kft., Golf Kft., WSPS Kft., Atoz Híradástechnika Kft.