Éjt nappallá téve készültünk

A veszprémi futamon elesett a Hibján Joci – Szurovcsák István páros, ezért nem volt idejük a lábukat lóbálni a meló mellett. Ezerrel dolgoztak, hogy kész legyen a Citroen az Ózd-Salgó Ralira.

Duruzsol már újra a verda?

- Igen-igen. Pont most szálltam ki a versenyautóból, kicsit megmozgattam, összeráztam. Meg tudtuk szerencsére csinálni, vagyis inkább úgy mondanám újjáépítettük, mert igényelte a veszprémi bukásunk után. Sok mindent kellett cserélni, de megjöttek az alkatrészek időben. Féltengely, fékmunkahengerek, és egyéb apróságok plusz a dekor. Holnap még átnézzük, hogy nem folyik-e belőle valami, újra áthúzgáljuk a futóművet, kifújjuk belőle a veszprémi por maradványait, mert az nem hozott túl sok jót, aztán megsimogatjuk, és mehet a trélerre. Volt vele meló, de elkészültünk a hétvégi futamra.

 

Akkor megmaradt a lendület, mehet tovább a küzdelem a bajnokságban?

- Nem vette el a kedvünket a veszprémi kalandozásunk. Előfordul, ez ilyen sport. Elesünk, aztán felállunk, leporoljuk magunkat… és megyünk tovább. Szeretnénk idén a bajnokságban egy nekünk megfelelő eredményt felmutatni, azért viszont tenni kell. Mindenki sokat javult már önmagához képest, úgyhogy a mezőny továbbra is erős. Nem engedtük el az évet, fontos ez a verseny számunkra, az utolsó percig küzdeni fogunk.

 

Volt időtök átnézni az időtervet és a pályákat?

- Átfutottunk már a versenykiíráson, sok eltérés nincs az előző évhez képest, jó gyorsok lesznek, nem bánnánk, ha nem esne az eső. Tavaly célba értünk, de nem voltam megelégedve azzal az eredménnyel, idén jobb helyen szeretnénk végezni. Öten leszünk a kategóriában, mindenki hajtani fog a pontért, mert még minden nyitott a jelenlegi felállás szerint. Szerintem ez is egy izgalmas viadal lesz.

 

Hétvégi tervek röviden és tömören?

- Elkészültünk. Megyünk. Szeretnénk gyorsak lenni és jól szerepelni. Találkozunk a célban.

 

Reklámpartnerünk:

ABT Roll Kft.; Cornexim Kft.; Hunova Trans Kft.; Szimita-Trade Kft.; Fehértó-Trans-Snack Kft.; Gerda Trans Kft.; K+K Spedit Kft.; Nyírségtefu 2009 Kft.; Kompresszor Varga-GH Kft.; Varga-IC Bt.; Kelet Power Kft.;

 

Szöveg: Tiba Anita

Fotó: Rally Feeling