Optimista folytatás

Úgy tűnik, a 2018-as esztendő egy kis enyhülést hozott Ollé Sasának, vagyis a nyitó futam ezt mutatta. Az újonnan összeült Ollé-Belső kettős ugyanis egyre jobb eredményekkel zárta az egri futamot. A miskolci folytatásban sem várnak mást: csupán jóízű versenyzést és megnyugtató eredményeket.

Ollé Sasa- Belső Kristóf: „Eger után a Skoda egy teljes felújításon esett át, mert nagy volt a kartellgáz, ezért az autót visszahívták revízióra. A kardánt is ki kellett rajta cserélni, ha pedig már a csehországi gyárban volt, megkapta a legújabb fejlesztéseket is, így a műszaki feladatok elég sok időt vettek igénybe. Szerencsére időben megérkezett és tökéletesen működik, sokkal dinamikusabb, kezelhetőbb a Fabia.

A miskolci pályákat is jól feldolgoztuk, talán az elmúlt évekhez képest kicsit rosszabb a minősége, így defektveszélyesek és meglehetősen igénybe veszi a futóművet. Ez a körülmény azonban mindenkinek ugyanaz, az fog számítani, hogy ki tud defektmentesen versenyezni.

Szerdán és csütörtökön a cseh mérnök segítségével teszteltünk, ami nagyon jól sikerült, folyamatosan állítgattuk a futóművet.

Nagyon bizakodó vagyok a versennyel kapcsolatosan, de nem akarom elkiabálni, a kilencedik helyről szeretnénk mindenképpen előrébb lépni, én szeretnék az élboly sereghajtója lenni, az élmezőnyhöz felzárkózni. Célunk az első ötben versenyezni és végre egy jóízűt autózni.

Kristóffal egyre jobban összeszokunk, de kell még néhány verseny, hogy minden rezdülésemet, diktálási igényemet ismerje. Jó úton haladunk, ami a második verseny fényében nem is olyan rossz!”